Pénzt váltottam, majd irány a kijárat.
A kijáratot biztonsági kerítéssel barrikádozták el, ami körül hemzsegett a tömeg. Főleg a taxisok, akik nagyon kedvelik az európai és amerikai turistákat. Vagy bármely fizetőképes utast, de azok inkább az említett körből kerülnek ki. A kerítésen belül tétován álltam, és szemeimmel valami EU jel vagy felirat után fürkésztem, miközben megszámlalhatatlan helybeli ordította felém, hogy "TAXI, Sir, TAXI!". Egy nepáli határőr észrevette tetovaságom, odajött, és megkérdezte, hogy óhajtok-e taxit. Mondtam neki, hogy nem, és elméletileg az EU Delegációtól van itt valaki, aki rám vár. Elmosolyogta magát, majd az orrom elé mutatott. Ott állt a delegáció beugró sofőrje - az állandó szabadságon lévén - kezében egy táblával, amin óriási betűkkel felírva EU Delegáció. Éppen, hogy a szememet nem bökte ki. Talán ezért is nem vettem észre. Bár egy ilyen repülőút után az ember néz, de nem lát.
Miután kiléptem a kerítésen kívülre, helyiek tucatja ugrott rám. Fele taxit ajánlott, másik fele pedig a szolgálatait. Nagy nehezen megértettem velük, hogy nincs szükségem taxira, de ez nem bátortalanította el azokat, akik a csomagomat akarták cipelni. Amit amúgy sem kellett volna, hiszen szerzetem a csomagfelvételnél egy kocsit, amire minden egyes darab tökéletesen ráfért. Így viszont nekiláttak, hogy utat vágjanak nekem a tömegen keresztül, ami viszont azzal végződött, hogy pont őket kellett leginkább kerülgetnem, hogy eljussak az autóig. Amint a másodsofőr - aki olyan gyorsan hadarta el a nevét, hogy azóta sem tudom - felnyitotta a csomagtartót, ideiglenes kisérőim majdnem kitépték a kezemből a kocsit, és bepakoltak a csomagtartóba. Majd az következett, amire számítottam. Benyújtották a számlát annak ellenére, hogy sokáig hevesen tiltakoztam a szolgálatuk ellen, de feladtam, és ezzel alávetettem magam a későbbi fizetési kötelezettségnek, ami, ismerjük el, teljesen jogosan terhelt engem. Minthogy kisebb címlet nem lévén nálam, előkaptam 10 eurót, és a csoport spontán vezérszónokának kezébe nyomtam. Azaz nyomtam volna, ha ő első ízben nem kezd el ellene tiltakozni, és aprót követelni, amit szétoszthat. Ekkor viszont úgy éreztem, hogy megérkezésem délelőttjén 22 óra út és két órányi a csomagomra való várakozás után már annyira túlárad a külföldiek iránt érzett figyelmesség és az őket körülvevő nyüzsgés, hogy a vezérszónokot nagyon szépen megkértem, az osztozkodást intézze el saját hatáskörben, bármi is legyen a vége.
Miközben a csomagomra vártam, az alábbi első megfigyelést tettem. A nepáliak nem tartanak akkora távolságot társaiktól, mint az európaiak. Sőt éppen ellenkezőleg, a legnagyobb tömegen is képesek áthatolni, nem számít, hogy egymást agyonpréselik, csakhogy a poggyászt keringtető szalag közelében legyenek. Továbbá nem számít, hogy kinél van az a fránya gurulós kocsi. Még ha ideiglenes bérlője - jelen esetben én - rá is támaszkodik, vagy a kézipoggyászát már rátette, ráülnek, míg várnak a csomagjaikra, vagy rá is rámolnak, ha már levették a csomagjukat a futószalagról. De úgy voltam vele, miért ripakodjak rájuk, végül is ők is és a csomagjaik is elférnek azon a kocsin, amíg az enyém meg nem érkezik. Ráadásul nem azért jöttem ide, hogy tipikus felsőbbséges európai módjára viselkedjem. Ellenkezőleg, még a látszatát is el szeretném kerülni!
Ezt a beveztő kalandsorozatot követően elindultunk a szállodába. Útközben igencsak meglepő életképnek lehettem tanúja. Valószínűleg iskola lehetett az épület, aminek romos udvarán gyerekek fociztak. Az udvar egyik szegletén egy tehén - vagy jak - békésen kérődzött, de a gyerekek nem bajlódtak vele, egyszerűen körbefocizták. Mindez csak furcsának hatott a katmandui forgalom mellett. Az először idelátogatónak komoly félelmei támadnak a városi forgalomban. Arról nem is beszélve, hány bátor külföldi akadna, aki ebben a városban vezetni merne.
Megérkeztünk a szállodába, ahol nagyon szívélyesen fogadtak, és rögtön közölték velem, három francia kollegám is ott szállt meg, akikről később kiderült, hogy világszerte több EU Delegációnak megbízással dolgozó biztonságtechnikusok, és még azon a héten tovább is állnak. Maga a szálloda ütött-kopott, de tiszta, és egy sarokra van a delegációtól, ami a lehető legfontosabb. Ennél sokkal rosszabb is lehetne. A személyzet végtelenül udvarias és szolgálatkész. Ez pozitívum. A szobám legkomolyabb fogyatékossága, hogy a fürdőszobában csak ablakrács és szúnyogháló van az ablakkeretben, ami miatt minden reggelre jégveremmé válik a fürdő. Ez csak a reggeli fürdés miatt problémás, mert napközben 17-18, sőt megkockáztatom, egyes napokon 20 fok van, de azért a szobai fűtést maximumra kapcsolva, sikerül egy kis hőt beterelnem a jégvermembe.
Annak ellenére, hogy iszonyatosan fáradt voltam, érkezés után gyorsan lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és besétáltam legújabb munkahelyemre, ahol egy kisebb meglepetés fogadott. Néhány kollegám ünnepi hangulatban egy-egy pohár borral a kezében. Bemutatkoztak, majd felvilágosítottak, nem engem ünnepelnek, hanem a nagykövet távollétét. Gondoltam magamban, ez is jól kezdődik, de sebaj, láttam már ehhez hasonlót. Azon a munkahelyen is, amit erre lecseréltem, a túlnyomó többség leginkább azt értékelte a mindenható csúcsvezetőben, ha kapun kívül és lehetőleg két országgal messzebb van. Eddigi munkatapasztalatom szerint, ami ugyan nem sok, minden főnök kezelhető.
Tehát megismerkedtem az új kollegáimmal, többek között az első beosztottal is, akivel már többször is beszéltem telefonon. Meg is ragdta az alkalmat, és elárasztott munkával. Elég nagy falatnak tűnik így első nekifutásra, de azt hiszem, menni fog. Sőt sok közlendőjében azt is megemlítette, hogy a nagykövet tervei szerint én lennék az első beosztott január elsejétől, hiszen ő ezt nem vállalta hosszú távra, és az állandó munkája mellett még biztonsági megbízottként is működik, ami neki bőven elég, valamint mérnök lévén amúgy is utálja a politikát. Ettől az ötlettől azonban belém nyilalt a félelem. Pályakezdő diplomataként nem szívesen veszem ezt a felelősséget a nyakamba, még akkor sem, ha egy ilyen kislétszámú képviseletet kell irányítani a nagykövet távollétében. De minthogy a nagykövet még nem érkezett meg karácsonyi szabadságáról, egyelőre nem nyílt alkalom arra, hogy ezt a kérdést megvitassam vele.
Első benyomásom az új munkahelyemről abszolút pozitív. A kollegák leírhatatlanul jófejek. Külön kiemelve azt, hogy itt még a könyvelő is politológus, ami igazán tisztességessé teszi ezt a munkahelyet. Politológusok egyébként most már hárman dolgozunk ezen a képviseleten. De nem elbagatellizálva a dolgot, a könyvelőnknek, aki egyben a követségi adminisztráció vezetője, természetesen van könyvelői végzettsége, a pénzügyi jogi szakvizsgáját már nem is említve.
Ahhoz hogy munkámat a lehető legjobban lássam el, bele is vetettem magam a nepáli belpolitika sűrüjébe. Első tudományos megállapításom, a nepáli pártrendszer fragmentált, de nem polarizált. A jelenleg létező sok párt egy-egy anyapártra vezethető vissza. Ugyanakkor az elsőgenerációs disszidens csoportokból már a másodgenerációs disszidens csoportok is kiszakadtak. Így lehetséges például, hogy az eredendő egy kommunista párt ma már több formációban létezik, amely mellett a nevükből is jól kivehető egyéb baloldali párt alakult. A miniszterelnök pártja, amely jelenleg a legnagyobb az országban, is rég kettészakadt, és a legitimista pártból is kettő lett mára. Természetesen a folytonos pártszakadás ugyanazt tette az egyes pártok ifjúsági szervezetével is, így azokból is van jónéhány, és az anyaszervezetre hajazva, valamennyinek hasonlatos a neve.
A pártokat alaposabban nézve a hagyományos európai palettát el lehet vetni. A legkényesebb kérdés közöttük az ország államformája, de a többség deklaráltan a köztársaság kikiáltása mellett van. Míg a miniszterelnök pártja hallgat erről, gyanítható, ők is a köztársaság mellett törnek lándzsát, amikor júniusban eljön az ideje. A pártok gazdaság-, és szociálpolitikáját illetve az állami szerepvállalásról alkotott felfogását tekintve azt lehet mondani, hogy valamennyien baloldaliak. A hagyományos jobboldali elemeket tehát nem igazán lehet észrevenni az ideológiájukban, azt leszámítva, hogy mindegyik nemzeti alapon nyugvó jóléti és jogállamot tart kívánatosnak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a valaha egységes kommunista párt utódszerevezetei esetében az internacionalizmusnak nyoma sincs, és a maoisták is csak a nevükben maositák leginkább. De ugyanez mondható el az egyesült marxista-leninistákról.
A kijáratot biztonsági kerítéssel barrikádozták el, ami körül hemzsegett a tömeg. Főleg a taxisok, akik nagyon kedvelik az európai és amerikai turistákat. Vagy bármely fizetőképes utast, de azok inkább az említett körből kerülnek ki. A kerítésen belül tétován álltam, és szemeimmel valami EU jel vagy felirat után fürkésztem, miközben megszámlalhatatlan helybeli ordította felém, hogy "TAXI, Sir, TAXI!". Egy nepáli határőr észrevette tetovaságom, odajött, és megkérdezte, hogy óhajtok-e taxit. Mondtam neki, hogy nem, és elméletileg az EU Delegációtól van itt valaki, aki rám vár. Elmosolyogta magát, majd az orrom elé mutatott. Ott állt a delegáció beugró sofőrje - az állandó szabadságon lévén - kezében egy táblával, amin óriási betűkkel felírva EU Delegáció. Éppen, hogy a szememet nem bökte ki. Talán ezért is nem vettem észre. Bár egy ilyen repülőút után az ember néz, de nem lát.
Miután kiléptem a kerítésen kívülre, helyiek tucatja ugrott rám. Fele taxit ajánlott, másik fele pedig a szolgálatait. Nagy nehezen megértettem velük, hogy nincs szükségem taxira, de ez nem bátortalanította el azokat, akik a csomagomat akarták cipelni. Amit amúgy sem kellett volna, hiszen szerzetem a csomagfelvételnél egy kocsit, amire minden egyes darab tökéletesen ráfért. Így viszont nekiláttak, hogy utat vágjanak nekem a tömegen keresztül, ami viszont azzal végződött, hogy pont őket kellett leginkább kerülgetnem, hogy eljussak az autóig. Amint a másodsofőr - aki olyan gyorsan hadarta el a nevét, hogy azóta sem tudom - felnyitotta a csomagtartót, ideiglenes kisérőim majdnem kitépték a kezemből a kocsit, és bepakoltak a csomagtartóba. Majd az következett, amire számítottam. Benyújtották a számlát annak ellenére, hogy sokáig hevesen tiltakoztam a szolgálatuk ellen, de feladtam, és ezzel alávetettem magam a későbbi fizetési kötelezettségnek, ami, ismerjük el, teljesen jogosan terhelt engem. Minthogy kisebb címlet nem lévén nálam, előkaptam 10 eurót, és a csoport spontán vezérszónokának kezébe nyomtam. Azaz nyomtam volna, ha ő első ízben nem kezd el ellene tiltakozni, és aprót követelni, amit szétoszthat. Ekkor viszont úgy éreztem, hogy megérkezésem délelőttjén 22 óra út és két órányi a csomagomra való várakozás után már annyira túlárad a külföldiek iránt érzett figyelmesség és az őket körülvevő nyüzsgés, hogy a vezérszónokot nagyon szépen megkértem, az osztozkodást intézze el saját hatáskörben, bármi is legyen a vége.
Miközben a csomagomra vártam, az alábbi első megfigyelést tettem. A nepáliak nem tartanak akkora távolságot társaiktól, mint az európaiak. Sőt éppen ellenkezőleg, a legnagyobb tömegen is képesek áthatolni, nem számít, hogy egymást agyonpréselik, csakhogy a poggyászt keringtető szalag közelében legyenek. Továbbá nem számít, hogy kinél van az a fránya gurulós kocsi. Még ha ideiglenes bérlője - jelen esetben én - rá is támaszkodik, vagy a kézipoggyászát már rátette, ráülnek, míg várnak a csomagjaikra, vagy rá is rámolnak, ha már levették a csomagjukat a futószalagról. De úgy voltam vele, miért ripakodjak rájuk, végül is ők is és a csomagjaik is elférnek azon a kocsin, amíg az enyém meg nem érkezik. Ráadásul nem azért jöttem ide, hogy tipikus felsőbbséges európai módjára viselkedjem. Ellenkezőleg, még a látszatát is el szeretném kerülni!
Ezt a beveztő kalandsorozatot követően elindultunk a szállodába. Útközben igencsak meglepő életképnek lehettem tanúja. Valószínűleg iskola lehetett az épület, aminek romos udvarán gyerekek fociztak. Az udvar egyik szegletén egy tehén - vagy jak - békésen kérődzött, de a gyerekek nem bajlódtak vele, egyszerűen körbefocizták. Mindez csak furcsának hatott a katmandui forgalom mellett. Az először idelátogatónak komoly félelmei támadnak a városi forgalomban. Arról nem is beszélve, hány bátor külföldi akadna, aki ebben a városban vezetni merne.
Megérkeztünk a szállodába, ahol nagyon szívélyesen fogadtak, és rögtön közölték velem, három francia kollegám is ott szállt meg, akikről később kiderült, hogy világszerte több EU Delegációnak megbízással dolgozó biztonságtechnikusok, és még azon a héten tovább is állnak. Maga a szálloda ütött-kopott, de tiszta, és egy sarokra van a delegációtól, ami a lehető legfontosabb. Ennél sokkal rosszabb is lehetne. A személyzet végtelenül udvarias és szolgálatkész. Ez pozitívum. A szobám legkomolyabb fogyatékossága, hogy a fürdőszobában csak ablakrács és szúnyogháló van az ablakkeretben, ami miatt minden reggelre jégveremmé válik a fürdő. Ez csak a reggeli fürdés miatt problémás, mert napközben 17-18, sőt megkockáztatom, egyes napokon 20 fok van, de azért a szobai fűtést maximumra kapcsolva, sikerül egy kis hőt beterelnem a jégvermembe.
Annak ellenére, hogy iszonyatosan fáradt voltam, érkezés után gyorsan lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és besétáltam legújabb munkahelyemre, ahol egy kisebb meglepetés fogadott. Néhány kollegám ünnepi hangulatban egy-egy pohár borral a kezében. Bemutatkoztak, majd felvilágosítottak, nem engem ünnepelnek, hanem a nagykövet távollétét. Gondoltam magamban, ez is jól kezdődik, de sebaj, láttam már ehhez hasonlót. Azon a munkahelyen is, amit erre lecseréltem, a túlnyomó többség leginkább azt értékelte a mindenható csúcsvezetőben, ha kapun kívül és lehetőleg két országgal messzebb van. Eddigi munkatapasztalatom szerint, ami ugyan nem sok, minden főnök kezelhető.
Tehát megismerkedtem az új kollegáimmal, többek között az első beosztottal is, akivel már többször is beszéltem telefonon. Meg is ragdta az alkalmat, és elárasztott munkával. Elég nagy falatnak tűnik így első nekifutásra, de azt hiszem, menni fog. Sőt sok közlendőjében azt is megemlítette, hogy a nagykövet tervei szerint én lennék az első beosztott január elsejétől, hiszen ő ezt nem vállalta hosszú távra, és az állandó munkája mellett még biztonsági megbízottként is működik, ami neki bőven elég, valamint mérnök lévén amúgy is utálja a politikát. Ettől az ötlettől azonban belém nyilalt a félelem. Pályakezdő diplomataként nem szívesen veszem ezt a felelősséget a nyakamba, még akkor sem, ha egy ilyen kislétszámú képviseletet kell irányítani a nagykövet távollétében. De minthogy a nagykövet még nem érkezett meg karácsonyi szabadságáról, egyelőre nem nyílt alkalom arra, hogy ezt a kérdést megvitassam vele.
Első benyomásom az új munkahelyemről abszolút pozitív. A kollegák leírhatatlanul jófejek. Külön kiemelve azt, hogy itt még a könyvelő is politológus, ami igazán tisztességessé teszi ezt a munkahelyet. Politológusok egyébként most már hárman dolgozunk ezen a képviseleten. De nem elbagatellizálva a dolgot, a könyvelőnknek, aki egyben a követségi adminisztráció vezetője, természetesen van könyvelői végzettsége, a pénzügyi jogi szakvizsgáját már nem is említve.
Ahhoz hogy munkámat a lehető legjobban lássam el, bele is vetettem magam a nepáli belpolitika sűrüjébe. Első tudományos megállapításom, a nepáli pártrendszer fragmentált, de nem polarizált. A jelenleg létező sok párt egy-egy anyapártra vezethető vissza. Ugyanakkor az elsőgenerációs disszidens csoportokból már a másodgenerációs disszidens csoportok is kiszakadtak. Így lehetséges például, hogy az eredendő egy kommunista párt ma már több formációban létezik, amely mellett a nevükből is jól kivehető egyéb baloldali párt alakult. A miniszterelnök pártja, amely jelenleg a legnagyobb az országban, is rég kettészakadt, és a legitimista pártból is kettő lett mára. Természetesen a folytonos pártszakadás ugyanazt tette az egyes pártok ifjúsági szervezetével is, így azokból is van jónéhány, és az anyaszervezetre hajazva, valamennyinek hasonlatos a neve.
A pártokat alaposabban nézve a hagyományos európai palettát el lehet vetni. A legkényesebb kérdés közöttük az ország államformája, de a többség deklaráltan a köztársaság kikiáltása mellett van. Míg a miniszterelnök pártja hallgat erről, gyanítható, ők is a köztársaság mellett törnek lándzsát, amikor júniusban eljön az ideje. A pártok gazdaság-, és szociálpolitikáját illetve az állami szerepvállalásról alkotott felfogását tekintve azt lehet mondani, hogy valamennyien baloldaliak. A hagyományos jobboldali elemeket tehát nem igazán lehet észrevenni az ideológiájukban, azt leszámítva, hogy mindegyik nemzeti alapon nyugvó jóléti és jogállamot tart kívánatosnak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a valaha egységes kommunista párt utódszerevezetei esetében az internacionalizmusnak nyoma sincs, és a maoisták is csak a nevükben maositák leginkább. De ugyanez mondható el az egyesült marxista-leninistákról.
