A szokásos januári reggelre ébredtem ma is: enyhén hűvös és vastag köd. Ennyiben semmi kirívó. Amiért hosszú hallgatás után mégis csak írok ma, annak rendkívüli oka van. A mai napra is tüntetést jelentett be néhány politikai szervezet. Ebben sincsen semmi meglepő. Az utóbbi egy év tüntetésekkel, sztrájkokkal és útlezárásokkal telt. Ez itt már szinte olyan hétköznapi, mint levegőt venni. Bosszúságot azért okozott, mert az amúgy is kaotikus katmandui közlekedés maga volt a pokol már kora reggel, mivel a rendőrség kénytelen volt a forgalmat elterelni. Persze a tüntetés szervezői is jól tudták, hogy a legfőbb közlekedési csomópontokat kell le- és elfoglalni.
Délután fél egy fele vagy már azelőtt – nem tudom, pontosan mikor – a helyzet élessé vált. Sűrű és magasra emelkedő vastag fekete füstfelhőket lehetett látni a város számos pontján. A tűntetők az akkori híradások szerint már gumit égettek, és kövekkel dobáltak meg mindent és mindenkit, ami és aki a kezük ügyébe került. Délután fél négykor evakuálni kellett a delegációt. Mindenki indult haza. Még maradtam egy ideig, gondolván elintézek még egy-két dolgot. Fél 5 körül indultam haza.
Megdöbbentő volt. Már nem lehetett füstfelhőket látni. Az egész város vastag füstbe burkolózott. A látótávolság kevesebb, mint száz méter. Az égett gumi szagtól a szokásosnál is büdösebb van, amit csak tovább ront, hogy keveredik az utcákon állandóan rohadó szemét szagával. A sűrű füstfelhőből az égett gumi fekte pernyéje száll alá, mintha havazna – még a belvárosban a királyi palota mellett is, aminek a közelében nincs tüntetés. Az utcán semmi forgalom, eltekintve néhány gyalogostól és fanatikus motorostól. Szirénázó mentő- és rendőrautók száguldottak el mellettem mindkét irányban. Ha felnézek az égre, látok egy foltot észak-kelet irányába, amit még nem lepett be a füst, és azon keresztül látszik, hogy tiszta az ég, és egyébként napfényes időnk lenne.
Egész délután a követségek biztonsági tisztjei – mint ahogy azt a mienktől megtudtam – mérgezett egérként szaladgáltak, tájékozódtak. Az URH nem választható le róluk, mindenféle kommunikációs ketyere van a testükhöz erősítve meg a fülükbe dugva. Állítólag kijárási tilalom is lesz estére.
Mikor hazaértem, első dolgom volt, hogy bekapcsoljam a tévét. A vezető hírcsatornán a szokásos interaktív ócskaság ment, ami pont olyan értéktelen, mint amilyeket az otthoni kereskedelmi csatornák sugároznak napközben. Semmi rendkívüli híradás. Valószínűnek tartom, hogy szánt szándékkal nem akarnak olajat önteni a tűzre, ezért inkább a nyugtatás céljával ezt a mihaszna betelefonálós-klippeket leadós-álproblémamegoldós vackot adják.
A mai események summázata: egyszer mindenki türelme elfogy. Úgy néz ki, ez Nepálra is igaz. A társadalom nagy részének elege lett egy a valószínűleg ugyanazon nagy rész által inkompetensnek, önérdekűnek (hét pártot magába foglaló) kormányból. A demokrácia, a felemelkedés és a jólét ígéreteivel tele van a padlás, csak a politikai tett és megvalósítás hiányzik. Be is telt a pohár Nepálban. Kísérteties a hasonlóság, nemde?! Meglátjuk, mire ébredünk holnap.
Most be kell fejeznem. Vacsorameghívásom van hétre. Ideje indulni. Csak azért mert forradalom készül az utcákon, nem engedem tönkre tenni a szabadidőmet.
